6.c HONLAPJA 2011
Ha 6.c akkor csak balhé :)

Iskolánk vázlatos története


Az 1868. évi népoktatási törvény adta meg azt a keretet, ami a városi szintű iskolakoncepció kialakítását eredményezte.
Ezt megelőzően egyházi iskolák működnek a városban: 1664-től református, 1769-től katolikus, a 19. század közepétől izraelita népiskolák, kezdetben 1-2 évfolyammal. A felsővárosi körzetben a Vörösmarty utcában volt iskolája a református egyháznak egy tanteremmel 1912-ig. Ide első osztályos tanulók jártak, fiúk, lányok vegyesen. 1904-től a jelenlegi Felsővárosi Óvoda épületének egy termét iskolai célra használták 1912-ig. 1745-ben épült a református egyház fiúiskolája a templommal szemben. Ezt az épületet 1945 után lebontották, ma a Szilády Áron szobor áll a helyén. A leányiskola a Szűts József Általános Iskola helyén állott. Ezt 1911-ben lebontották az építkezés miatt.
1870-ben református egyház iskoláit átadták a városnak, községi iskolaként egységes irányítás alá kerültek, s a század végéig 4 évfolyammal működtek. A század végétől vezették be a községi iskolában a 6 évfolyamos oktatást, és az 5-6. osztályt összevont formában működtették. A katolikus és zsidó elemi iskolák továbbra is egyházi kezelésben maradtak 1948-ig.
1907-ben az állam átvette az iskolákat a várostól. Az iskolák állami kezelésbe vételét követően városi iskolaépítési program készült. Ennek végrehajtásaként épült fel a Központi Iskola 1911-ben, az Alsóvárosi és Felsővárosi 1912-ben nyílt meg. A Felsővárosi 8 tantermes iskolát Schmidt D. Gyula budapesti építész tervei alapján építették fel, s 1912 szeptemberétől önálló igazgatóságként működik. Felépültével a Vörösmarty utcában, illetve az óvodában működő osztályok megszűntek.



Az iskola régi épülete
A Felsővárosi Elemi Népiskolában működő osztályokban 1912-1945 között csak 4 évfolyamot lehetett elvégezni. Azok a tanulók, kik nem tanultak tovább, a központi iskolában végezték el az 5-6. osztályt. A fiúkat-lányokat külön oktatták. 1947-ben a Református Polgári Leányiskola beleolvadt a Felsővárosi Általános Iskolába. Ez időtől kezdve a felső tagozatos tanulók a volt Református Polgári Leányiskola épületében, az alsó tagozatosok a Szabadság téri épületben tanultak.
1976-ban készült a Felsővárosi Általános Iskola új szárnya. A Szilády Áron utcai épületet a Kisegítő Iskola kapta meg. A régi épületszárnyat 1977-78-ban újították fel. A megnövekedett létszámok miatt a termek számát belső átépítéssel néggyel növelték. Ebédlőnk 1980-ban készült el.
A Felsővárosi Iskola igazgatója az 1912/13. tanévtől Paczolay Győző, Frőhlich Lajos, Mácsai János, Zsubori Károly, az 1974/75. tanévtől Dr. Gszelmann Ádám és 1994-től Kerekes Katalin a jelenlegi igazgató.
1987 májusában iskolánk fennállása 75. évfordulója alkalmából hangversenyt, emlékülést, valamint a volt tanulók illetve nevelők jubileumi találkozóját rendeztük meg, nagy sikerrel. Iskolatörténeti kiállítás mutatta be az eltelt 75 évet.
1989-ben az orosz nyelvi tagozat mellett megkezdtük a német és angol nyelv oktatását is iskolánkban. „Alapítvány a nyelvoktatás fejlesztésére” megnevezéssel a szülők alapítványt létesítettek 1990-ben.
1992-93-ban további három alapítványt hozott létre iskolánk. A „Kalamáris” a kultúra és a tehetséggondozás fejlesztését vállalta fel, a „Rekreatúra” a diák- és szabadidősport, a turizmus szervezését végzi, a hátrányos helyzetű gyerekek problémáin az „Esély-Segély Alapítvány” igyekszik segíteni.
1997-ben a 85. évfordulót iskolatörténeti kiállítással, előadással, nemzedékek találkozójával, megyei pedagógiai konferenciával ünnepeltük. Ekkor választottuk április 30-át az „Iskola napjává”, mely napon azóta a felső tagozatosoknak rádiós vetélkedőt, a kicsinyeknek akadályversenyt, városismereti sétát szervezünk. Ekkor adták ki a Felsővárosi Általános Iskola története c. kötetet, mely 1912-től mutatja be az iskolát. A könyv írója Dr.Gszelmann Ádám.
1998-ban a város legmodernebb általános iskolai számítástechnikai laboratóriumait sikerült kialakítani a „Sulinet” programhoz és a Megyei Közoktatásfejlesztési Alapítványhoz benyújtott sikeres pályázatoknak köszönhetően.
Nyelvgyakorlás céljából kapcsolatot tartunk egy kronachi iskolával és a nowy saczi 18. sz. iskolával.
2000-ben emlékfalat avatott az iskola, mely a város történetét idézi fel. 2000-2001-ben modernizálták nyelvi stúdiónkat. A két tantermes, multimédiás nyelvi laboratórium megyei referenciahelyként is működik.
2001-ben Idegen nyelvi konferenciával, gálaműsorral és nemzedékek találkozójával ünnepeltük iskolánk fennállásának 90. évfordulóját.
Ebben az évben jelent meg az iskola történetétét bemutató válogatott iskolatörténeti bibliográfia, Horváth Etelka könyvtáros alkotása.


Programunk

A közoktatás szolgálatában


Milyen a Felsővárosi Általános Iskola?

Gyermekközpontú, tehetségfejlesztő iskola.

Iskolánk fő profilja a jövőben is az idegen nyelvek emelt szintű oktatása, első osztálytól minden osztályra kiterjedően.
Az „Alapítvány a Nyelvoktatás Fejlesztésére”- a szülők, valamint több vállalkozás rendszeres hozzájárulásával - finanszírozza az emelt szintű nyelvoktatás plusz óráit, a nyelvi szakköröket és a 8.osztályosok nyelvvizsgára felkészítését, segíti a számítástechnika oktatását.
Gyermekeink 30 éve tagozatos formában tanulják az idegen nyelvet tíz nyelvszakos tanár irányításával. Jelenleg német és angol nyelvoktatás folyik egy Angliából érkezett vendégtanár segítségével.
Alsó tagozaton célunk a nyelv megszerettetése, a kommunikációs gátlások leküzdése, így itt a játékos tanórák kerülnek előtérbe.
Az angol és német nyelvi csoportok működtetését alapítványi támogatással valósítjuk meg immár több mint egy évtizede. Az oktatómunka magas színvonalának megtartása érdekében kidolgoztuk az iskola minőségbiztosítási és értékelési rendszerét.
A felső tagozaton a legjobbak nyelvvizsgára, valamint egy második idegen nyelv alapjainak elsajátítására készülhetnek, de a többiek is biztos tudással kerülnek ki az iskolából, hiszen ma már az élet minden területén követelmény a nyelvismeret. Ezt egy multimédiás nyelvi labor segíti.
Számítástechnikai laborunkban 20 új számítógépen sajátíthatják el gyermekeink a korszerű alapismereteket. Így leendő elsőseink egy nyugati nyelv alapos tudása mellett biztos számítástechnikai alapismeretek birtokában, az Internet használatának megismerésével végezhetik el a 8 általánost.
Mit ajánlunk a leendő első osztályosoknak?
Két egésznapos és egy félnapos osztályt (választható délutáni foglalkozásokkal), mindhármat maximum 26 fővel.

Amennyiben igénylik a szülők német nemzetiségi csoport indítását, akkor a 15 éve eredményesen folyó angol és német nyelvi oktatás mellett a nemzetiségi nyelvoktatást is megkezdjük.
A mindennapi testedzés mellett a 2.félévtől heti egy órában úszásoktatást.
A számítógépekkel való ismerkedést 4.osztálytól tesszük lehetővé.
Büszkék vagyunk gyermekeink tanulmányi, kulturális és sportversenyeken elért kiváló eredményeire, az iskolában kialakult hagyományokra, amelyek igazán „felsővárosissá” teszik a gyerekeket, amelyek révén továbbra is gyermekközpontú iskola a Felsővárosi Általános Iskola.
Szeretettel várjuk az iskolánk iránt érdeklődő gyerekeket és szüleiket a nyílt napunkra, amikor   megismerhetik az itt folyó munkát, a tanítókat, és  választ kaphatnak felmerülő kérdéseikre.
A szorosan vett oktatáson kívül mit ad még az iskola?
Amitől a diákélet örömteli, színes és gazdag.
Kulturális élet, a művészeti nevelés terén évente 2-3 színvonalas kiállítást rendezünk a „Suligaléria”- ban, ahol neves alkotókkal, képzőművészeti technikákkal, eljárásokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődő tanulók, szülők;
Iskolánk kórusa mögött rádiófelvételek, országos rendezvényeken való fellépések, aranyokleveles minősítések állnak



Nyelvi fesztivál

Sport, amire mindenkinek szüksége van.
Alsó tagozatosaink a játékos sportvetélkedőn tizedik éve országos döntősök, 2001-benés 2002-ben és 2004-ben több mint 1.000 csapatból a Magyar Köztársaság Diákolimpiai Bajnok címét nyerték el
Felső  kézilabdásaink az elmúlt években többször is az országos döntőig meneteltek, az 5-6.osztályosok 1998-ban és 2003-ban diákolimpiai bajnokok lettek.
Atléta futócsapatunk szintén országos bajnoki címet nyert.
Focistáink évek óta városi bajnokok.


A bajnokok "játékos" csapata

Rendszeresen szervezünk cseretáborokat a lengyel és a német testvérvárosok iskoláival, melyek a sport mellett a nyelvgyakorlást is szolgálják.
Télen és nyáron is várjuk gyermekeinket táborokba. Az alsó tagozatos nyári táborokban átlag 60-80 fő, a humán szaktáborunkban közel félszázan vesznek részt.
Túra, sí, gyalogos, és vízi táborok biztosítanak, kikapcsolódást, aktív pihenést a gyerekeknek, és az őket elkísérő szüleiknek.
Az ügyesek mellett, a „kevésbé ügyesek” mozgatását, képességfejlesztését a tömegsportórákon végezzük.
Tanórai keretben és azon kívül is  gyógytestnevelés foglalkozásokat szervezünk az azt igénylők részére.
Aki a „jiu-jitsu”, a boksz, a kosárlabda, az aerobik szépségeivel akar megismerkedni, annak sem kell „kimenni” az iskolából.
Ott vannak, és jól szerepelnek diákjaink az atlétika, az úszó, a triatlon, és a sakkversenyeken, is
Iskolai szakköreink
A városban a legtöbb tehetséggondozó és felzárkóztató szakkört mi működtetjük.
A 2004/2005. tanévtől a német és a lengyel testvériskolával közösen részt veszünk egy nemzetközi gyermekprogramban, iskolai együttműködésben, melynek fő célja az, hogy gyermekeink a hétköznapi életben gyakorolhassák a tanult idegen nyelvet.
Fontosnak tartjuk a biztonságos közlekedésre, baleset- és tűzvédelemre nevelést, már első osztályos kortól
Ötödik éve tudatosan veszünk részt a D.A.D.A. programban, melynek célja (1-8.osztályban) a szenvedélybetegségek és a problémás, veszélyes helyzetek megelőzése.
Természet- és környezetvédőink nemzetközi és országos versenyeken szerepelnek kiemelkedően, de a hétköznapi életben is fontosnak tartjuk ezt a területet
Egészségnevelő programunk a korosztálynak megfelelő módon játékos, öntevékeny formában neveli a gyerekeket.
Informatika laborunk adta lehetőségeket kihasználva szakkörökben biztosítjuk a továbbhaladást az arra igénnyel fellépőknek. A 2004/2005. tanévtől ECDL vizsgára felkészítő szakkört tartunk a 7. és 8. osztályosoknak.
Demokratizmusunk
Nem lehet olyan „egyéni probléma”, amely előtt ne lennénk nyitottak, amiben ne próbálnánk meg segíteni.
Diákönkormányzatunk önállóan - tanári segítséggel - működik. Saját rendezvényei: farsang, diákbálok, fordított nap, diákfórumok.
Az SZMK, és az Iskolaszék rendszeresen véleményt nyilvánít az iskola programját illetően, együtt szervezzük meg a hagyományos Szülők bálját.

Végezetül a leggyakoribb kérdés

Nehéz-e a Felsővárosi Általános Iskola?
Nem könnyű, de célunk az, hogy megalapozott, biztos tudással kerüljenek ki diákjaink az iskolából. Természetesen figyelembe vesszük a tanulók képességeit, a tehetségesebbek nagyobb terhelést kapnak és lehetőséget, hogy kibontakozzanak. A lassabban haladókkal pedig más ütemben foglalkozunk.

Nekünk minden gyermek fontos, és mindenkire van időnk. Kollégáink szakmai felkészítőkön (lelki problémák, felzárkóztatás, tehetséggondozás, képességmérés) vesznek részt, hogy mindenkit az egyéniségének megfelelően, a legjobb módon tudjunk oktatni-nevelni.

A tantestület stabil, ez lehetővé tesz egy egységes követelményrendszer kialakítását, az „azonos mércével mérést”. Szeretettel közeledünk a gyerekek felé, és tőlük is sok szeretetet, apró kedvességet kapunk vissza.

Nagy lelkesedéssel készültünk a gyerekekkel együtt iskolánk 90. évfordulójára. Fokozta örömünket, hogy ebből az alkalomból megkaptuk az Oktatási Minisztérium Elismerő Oklevelét.

Iskolánkban a hagyományosan magas színvonalú nyelvoktatás mellett kiemelt figyelmet fordítunk a számítástechnika, egészséges életmód a testi és humán nevelés területére is.
A középiskolák szívesen fogadják a felsős gyerekeket, vannak diákjaink országos beiskolázású „elit iskolákban” és természetesen a helyi középiskolákban, szakképzőkben is. Azzal kezdtem, hogy „nem könnyű” ez az iskola, de segítünk szeretettel, türelemmel, hogy mégse legyen „túl nehéz”.

Kerekes Katalin
igazgató


Iskolánk profilja


Iskolánk fő profilja az idegen nyelvek emelt szintű oktatása, első osztálytól, minden osztályra kiterjedően. Az angol és német nyelvi csoportok működtetését alapítványi támogatással valósítjuk meg immár több mint egy évtizede. Az oktató munka magas színvonalának megtartása érdekében kidolgoztuk az iskola minőségbiztosítási és értékelési rendszerét.

Az „Alapítvány a Nyelvoktatás Fejlesztésére” ­­– a szülők, valamint több vállalkozás rendszeres hozzájárulásával – finanszírozza az emelt szintű nyelvoktatás plusz óráit, a nyelvi szakköröket és a 8. osztályosok nyelvvizsgára felkészítését, segíti a számítástechnika oktatását. 

Iskolánkban 30 éve tagozatos formában tanulják gyerekeink az idegen nyelvet, tizenegy nyelvszakos tanár irányításával. Jelenleg német és angol nyelvoktatás folyik.

Alsó tagozaton célunk a nyelv megszerettetése, a kommunikációs gátlások leküzdése. 

A felső tagozatosok közül a legjobbak nyelvvizsgára, valamint egy második idegen nyelv alapjainak elsajátítására készülhetnek, de a többiek is biztos tudással kerülnek ki az iskolából, hiszen ma már az élet minden területén követelmény a nyelvismeret. Ezt korszerű számítógéppel támogatott nyelvi labor segíti. 

Számítástechnikai laborunk modern gépein sajátíthatják el gyermekeink az informatika alapjait. Így leendő elsőseink egy nyugati nyelv elsajátítása mellett biztos számítástechnikai alapismeretek birtokában, a világhálón való biztos eligazodás birtokában kerülnek ki a nyolcadik év befejeztével.

 

Asztali nézet